fbpx

Hungary NEXT Sajtó

ZAOL: Élénkíteni szeretnék a helyi termékek piacát Lentiben

A City Cooperation program keretében a vásárlói szokásokat is felmérték, illetve készültek a pályázat és a város logójával ellátott csomagolóanyagok és táskák környezetbarát anyagból. Tegnap előadásokat is hallhattak az érdeklődők. Bódis Gábor turisztikai szakértő a marketingtevékenységről beszélt. Fontos, hogy egy településen, térségben a helyi termékek egységes jelölést, arculatot kapjanak, mert viszik a hely jó hírét, és segítenek egységesen kifejezni annak értékét a helyi közösségnek – mondta Bódis Gábor. – A fogyasztó szeretné tudni, hogy biztonságos-e a termék, amit megvásárol, valóban helyi forrásból származik- e, mert így már szuvenírnek is kiváló, illetve a magasabb értéket képviselő termékekkel magukkal viszik a város üzenetét. Ha egy közösség együtt jelenik meg a város honlapján vagy a virtuális piactéren, akkor nagyobb a hangja. A termelők mellett a települések marketinggel foglalkozó szakembereihez is szólunk, azokhoz főként, akik városmarketinggel és turizmusfejlesztéssel foglalkoznak.

Cimkék:

Ne felejts el lájkolni, ha tetszett:

Kommentek